Szóval mi is történt a hétvégén. Szombaton egy szervezett utazás keretein belül Bcharri, Ehden és a cédrusok meglátogatását terveztük. Baromi korán kellett kelnünk, hogy hétre már az utazási iroda előtt legyünk, de persze mi voltunk az elsők, és kb. háromnegyed órával később indultunk csak el. Addig még gyorsan elugrottunk Dimzzel a közeli kis büfébe, ahol reggelente a város legjobb francia finomságát szoktam venni, de még nem volt nyitva. Viszont a szomszéd büfé igen, így gondoltam, iszok egy teát nála. Tudom, hogy filteres fekete teát ad, mint mindenhol mindenki, de már annyira hiányzott egy jó tea, hogy nem bírtam tovább. Meg is rendeltem az italt, aztán amíg egy pillanatra lankadt a figyelmem, valamit bűvészkedett a büfés, a kanala pedig mintha cukros lett volna. Gyorsan mondtam is neki, hogy „no sugar!”, amit úgy tűnt, hogy megértett, meg bólogatott is. Boldogan léptem ki a teámmal a helyről, majd néhány perccel később, mikor már nem volt annyira meleg, bele is kortyoltam, és elborzadtam az ízén… Tele van cukorral! Grrr!

Közben Hege és Rahma vártak ránk. Szép lassan összejött a csapat és beszálltunk a buszba 19-en, többnyire arab anyanyelvűek, így eléggé mellőzte az utazás vezetője az angol kommentálást. Az egyik tag, egy iraki krapek, elég hamar megunta a monológot, és arab zenéért reklamált, majd amikor megkapta, táncra perdült, tapsolni kezdett, meg gyakorlatilag bulizni kezdett a buszon, két hölgy csatlakozott is hozzá. Bár eleinte idegesítő volt, ahogy erőltette mindenkire a saját hangulatát, de azért az megjegyzendő, hogy mozgó buszon ilyen táncolást még eddig nem láttam. Majd mutatok róla videót a kíváncsiaknak.

Tíz perc út után betereltek minket egy reggelizőbe – mi már ettünk előtte, mert nem mondták, hogy ez is a programban van, de mindenesetre az biztos, hogy ezzel a hellyel szerződésben állnak.

Származási hely: 0725 Bcharri, Cedars, Ehden

Ismét gyönyörű helyeken jártunk, hegyek között – völgyek között zakatoltunk több ezer méteres magasságban, míg meg nem érkeztünk Bcharriba, ahol a keresztény (maronita) környék keresztény művészének, Gibra Halilnak látogattuk meg a múzeumát. Írt, festett, nagyon érdekes hely volt. A képei nagyon tetszettek nekem, és bár az 1900-as évek elején dolgozott, a képek elnevezése manapság is divatos témákat érint, helyenként érintve a spirituális világot.

Származási hely: 0725 Bcharri, Cedars, Ehden

Tovább álltunk, Cedars, avagy a Cédrusok felé vettük az irányt. A köpcös utazásvezető, miután végiggurultunk a 30-40 árus bódéja mellett, megálltunk a busszal, és mindenkit beterelt az elsőbe, hogy vásároljanak ott, és legalább fél órán keresztül ő is ott ajánlgatta a termékeket. Furfangos alak, mi? Aztán bejutottunk a fákhoz is. Jellegzetes cédrus illat fogadott minket az öreg fák közt, és egy helyről halkan nyugtató zene is szólt. Jó lett volna eltölteni ott néhány órát, de csak egy fél jutott nekünk – fene a szervezett utazásba!

Ehdenben fenséges és bő étkezés jutott nekünk, zárásként dinnyével és török kávéval, majd megtelve egy mesterséges tóhoz vittek minket, ahol nem volt semmi, csak pár étterem, meg csónak. De a hely tényleg nem volt érdekes, sem szép, nem igazán tudtam mire vélni az egészet. Végül unalmunkban az irakitól arab táncot, a görögtől meg szirtakizni tanultunk ketten-hárman a parkolóban.

Származási hely: 0725 Bcharri, Cedars, Ehden

Este nyolc felé érkeztünk vissza Bejrútba. A többiek még betoltak egy gyümölcskoktélt a Bliss streeten, de én csak a mézédes és lédús barackomra vágytam, ami a szobámban volt. Végül is nem volt rossz nap, de az egy héttel korábbihoz nem lehetett hasonlítani. Nézegessétek meg a képeket, úgyis tudom, hogy mindenki csak azokra reagál, hehe.

Hétfő estére teljesen kifogytam a tiszta ruhákból, így edzés után, az előre jegyzett időpontban, kilenckor, Dimzzel le is mentünk mosni az alagsorba. Benn volt – egy kivételével – az összes alsónadrágom, egy kivételével az összes pólóm, mindkét törölközőm, így amíg nem végeztünk a tisztítással, addig zuhanyozni sem tudtam elmenni. Tíz órakor újra lementünk, a portástól megint elkértük a mosókonyha kulcsát, és áthelyeztük a ruhákat a szárítókba. Kicsivel 11 után újra mentünk, ekkor már más portás volt lenn, akitől kértük a kulcsot. Ő azonban nem találta, így elkezdett telefonálgatni, hogy hol lehet, de a nagy túlszervezettségben még azt sem tudta kideríteni, hogy ki volt előtte a portás. Lehívtuk a srácokat, akik előttünk használták a mosót, de náluk sem volt, így azt mondta a portás, hogy ide hívja a kollégiumi igazgatót, hogy csináljon valamit, jöjjünk vissza fél óra múlva. Visszamentünk, de nem változott semmi. Így fél egy körül én lefeküdtem aludni, de Dimz nagyobb bajban volt, mert az ő ágyneműje is a mosókonyhában várt rá. Ettől függetlenül egy idő után ő is rávette magát a takaró nélküli alvásra.

Reggel korán keltem, hogy „na, majd most jól” megszerzem a kulcsot, a ruháimat, és le is tudok fürdeni, azonban a portán nem volt senki. Fél nyolc körül úgy döntöttem, hogy farmert húzok és egy maradék ingemet veszem fel, összepakoltam, majd elindultam munkába. Azonban újra le akartam csekkolni a portát, ahol már volt valaki végre, egy nő. Érdeklődtünk a kulcs után, meg elmagyaráztuk neki, hogy mi a problémánk, erre ő ripacsként válaszolt, meg krákogott, meg hogy este 11 után elviszik a kulcsot, utána se be, se ki. Fel vagyunk-e írva, ha igen, hova, igen, tényleg ott van, de mit izélünk, mi vagyunk a buták, de azért odaadta a kulcsot, így legalább a ruhákat megszereztük, visszavittük a szobába, és elmentünk munkába. Az előző estéhez képest nem is voltam annyira „illatos”, de azért jólesett a délutáni zuhany. Továbbra is mindent akkor tudok meg, amikor megtapasztalom, mert mindig elfelejtenek minket tájékoztatni. De ebből biztosan tanulok is.