Korán keltünk szombat reggel is, mert nem akartunk lemaradni a buszról, ami Baalbekbe vitt minket egy nagy csapat orvostanhallgatóval egyetemben. Így a megbeszélt találkozóhelyen és időben megjelentünk Dimzzel, Samival, Hegevel, Alissarral és Rahmaval. A szervező, Elie, már várt ránk, és közölte velünk, hogy egy órán belül nem indulunk, így aki akar, az nyugodtan elmehet kávézni. Aztán lassacskán megérkeztek a miénkhez hasonló csereprogramban résztvevő kisdokik is, akik közül három lány magyar volt! Így megismerkedtem Zsuzsival, Andival és Vikivel, akik második hetüket töltötték itt, de csak július végéig maradnak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokat fogok Libanonban magyarul beszélni, de valahogy mindenfelé találok hazaiakat. Ez a csapat is tartalmazott mintát az Európa és a Közel-Kelet minden tájáról, bár volt, aki Kanadából jött.

Származási hely: Baalbek, Aanjar

Bezsúfolódtunk a buszba, meg még két autóba, és útnak indultunk. Első állomásunk egy útba eső kisváros volt, ahol ettünk egy szendvicset reggelire, aztán tovább is álltunk. Borkóstolás következett. Azonban megelőzte ezt egy rövid kis film a libanoni borászat történelméről, a pince kialakításáról, aminek két kilométer hosszú rendszerébe is lementünk, és egy kis szakaszát felfedeztük. El lehetne tölteni egy nagyobb csapattal néhány hetet ezen hordók közt… Évente, ha jól emlékszem, 1,5 millió palack bort készítenek, melynek felét exportálják pl. Európába (magyarországi forgalmazó nincs), Amerikába, a másik felét pedig megtartják maguknak, mármint az országuknak. Sietős borkóstolás következett, elhadart bemutatókkal, sürgetős felszolgálással, étel és visszakóstolás nélkül.  A vörös és fehér borok közt mindenki talált magának valót, meg olyat is, ami nagyon nem ízlett neki. De voltak, akik egyet sem kóstoltak meg az öt fajtából, ők többnyire muszlim vallásukra hivatkozva tartották távol magukat ettől. Azt hiszem, hogy otthon nem mondhatja el túl sok ember magáról, hogy libanoni bort kóstolt már, mármint rajtam kívül. Vissza a buszba, és Baalbek felé vettük utunkat.

A buszban vegyült a csapat, lehetett ismerkedni. Például megismertem Sheyma-t, aki egy egypitomi származású kedves és talpraesett lány, családjával együtt korábban Amszterdamba költöztek jobb lehetőségek reményében. A vallásukat, a muszlimot megtartották, ő szülei unszolás ellenére továbbra is viseli a haját eltakaró kendőt, valamint ő is takarja egész testét, de nem egy nagy fekete köpennyel, hanem divatos farmerrel, hosszú ujjas felsővel. Bizony, nem kell ahhoz mindent kitenni a kirakatba, hogy valaki nőies legyen.

Származási hely: Baalbek, Aanjar

Volt még egy megálló fő úti célunk előtt, ami a világ legnagyobb megmunkált sziklája volt, szerencsés, megmászható pozícióban, a legfelső pontján egy libanoni zászlóval. Előtte a kis ajándékboltban dolgozók beöltöztettek klasszikus arab öltözetbe, még kardot is adtak, bár ez az egész nem jellemző errefelé, de legalább néhány mókás kép készülhetett rólam. A sziklát megmásztuk, fényképezkedtünk és tovább mentünk.

Baalbek messze van a tengertől, elég meleg is a hely, jobban emlékeztet az idő nyári budapesti melegre, mint bejrútira. A bejárat közelében Hezbollahos pólót árultak, a bejáratnál pedig ugyanezen szervezet propagandája szólt a hangszórókból, lehetett vinni szórólapot is, de én inkább kihagytam. Meglátogattuk a római romokat is, ahol már i.e. három évezreddel is templom épült, bár abból már nem nagyon látni semmit. A helyet a hellenisztikus korban Heliopolisznak, azaz a Nap Városának is nevezték, elég hamar megértettük, hogy miért. Ezen a területen is sokan jártak: görögök, rómaiak, arabok, mongolok, akik néha átépítették azt, amit találtak, néha csak alapanyagként használták fel a köveket az ő, saját isteneik istenítésére. Ami megragadó az egészből, azok a gigantikus méretek, hatalmas oszlopok, és úgy egészében a „nagyságra” való törekvés. Miközben ez a hely síkságon fekszik, nem messze hegyeket lehet látni, amiknek még ilyen meleg nyári időben is hó van a csúcsán.

Felmásztunk Dimzzel és Samival a központi helyen levő oltárhoz is, ami legalább 15-20 méter magas volt, hogy onnan fényképeket készíthessünk, és fényképeket készíthessenek rólunk. Nem tudom, hogy az első században ezt hogy használták, de most a lépcsők csúszósak és túl magasak voltak, korlát sehol, így nem mondhatom, hogy biztonságban éreztük magunkat, mikor négy végtagunkkal kapaszkodva másztunk lefelé. Vagy aki lepottyant, az volt az áldozat?

Származási hely: Baalbek, Aanjar

Elég sok időt töltöttünk ezen az ősi helyen, meg is éhezett mindenki, így jól időzítve az étterem felé vettük az irányt. Két hosszú asztal várta a nagy csapatot. Nem sokkal megérkezésünk után már kezdték is befelé hordani a finomságokat a pincérek. Már alapban volt kinn az asztalon néhány tál fekete olajbogyó és kenyér, aztán jött a sajttekercs, a húsos golyó formájú kebbeh, a háromszög alakba csomagolt spenóttal töltött kis batyu, az ízletes saláta, nagy tálca különböző zöldségekkel… és már kezdtem aggódni, hogy a végén ez nem lesz elég mindenkinek. Aztán folyamatosan hordták az új adag ételeket, a humuszt, a májat, a csirke szárnyat, a hagymás húst, hasábburgonyát, és a kizárólag Baalbekben finoman elkészített húsos lepényt is, melyet friss citromból facsart citromlével ízesíthettünk.  Ekkor már tudtam, hogy minden pocak meg fog telni. Annyi étel került az asztalra, hogy már alig fértünk el, rengeteg meg is maradt. De nem az én környékemen a máj! Mert a máj nem az otthoni módon volt elkészítve hagymával, hanem ízletes, fűszeres szaftban várt rám, hogy hihetetlen puhasága a számban olvadjon gyönyörré. Az eddigi legfinomabb ételt ezen a helyen ettem, örökké emlékezni fogok rá…  A cseh vegetáriánus srác nem tudja, miből maradt ki.

Megtelve visszacammogtunk a buszba és az autókba, majd célba vettük Aanjar ősi városát. Közben Samit kitettük az út szélén, mert ő barátait várta, akik autóval északra vitték, hogy ott raftingoljanak egyet vasárnap. Délután négy óra körül járt már az idő, mikor leparkolt a járművünk új állomásunkon. Az idő kellemes volt, nem volt semmi zaj a környéken, nagyon nyugodt volt ez a szabályos négyszög kialakítású városrom. A nap már nem sütött oly erősen, kellemes, lepihenős, elgondolkozós hangulat vett rajtam erőt, miközben a romok közt sétáltam, fényképeztem, beszélgettem a többiekkel. Egy képen jól látszik, hogy a történelem jóval felettem áll.

Származási hely: Baalbek, Aanjar

Hazafelé úton Hegevel beszélgettem múltjáról és jövőjéről. Jövője viccesebb volt, ugyanis kb. annyira komolyak a tervei, hogy 10 gyereket szeretne, és a világ legjobb építészeként saját tévéshowt. Kapásból meghívattam magam a műsorába, mint a világ jövőbeli legjobb gépészmérnöke. Rahma talált magának tunéziait, Hege dánt, Sami libanonit, én magyar beszélgetőtársakat, így mindenki – Dimzt kivéve – gyakorolhatta kicsit anyanyelvét. Kíváncsi vagyok, milyen érzés lehet egy másik ország más, de hasonló nyelvét beszélő lakójával elbeszélgetni anyanyelvemen, bár ilyenre nincs esélyem, mert a finn már nagyon messze áll tőlünk. De a svédek, dánok, norvégok, vagy az ukránok és oroszok azért megértik egymást, bár elvileg nem egy nyelvet beszélnek. Érdekes érzés lehet.

Este fél kilenckor érkeztünk vissza Hamrára. Számomra eddig a legjobb nap volt Libanonban, nagyon örülök, hogy megismerhettem a folytonosan pörgő bejrúti oldal mellett a nyugodtabb vidékit is, valamint hogy hasonló korú csapattal tölthettem a napot jó hangulatban. A baráti társaságom is nagyon örült neki, hogy ráleltem erre a lehetőségre, és megszerveztem a csatlakozást hozzájuk, mert ők is élvezték. Azonban ez az utolsó szervezett utazásuk az orvostanhallgatóknak, így még egy ehhez hasonló nap nem lesz. De remélem, hogy lesz még jobb is!