Négy óra alvás után útrakeltem az ismeretlenbe. Némi kérdezősködés után eljutottam az Engineering Departmentbe, ahol egy fiatal titkárnő nagyon kedvesen elmondta és elmutogatta az egyetem térképén, hogy mit, hol kell csinálnom. Ennek legalább a felét értettem is. Közben kitöltetett velem egy papírt, ami az egyetemi igazolványhoz kell, majd lefénymásolta és az eredetit elveszítette, ezért éjjel, mikor már csak egy kapu van nyitva és ellenőrzik a bejövő forgalmat, még mindig magyarázkodnom kell az őröknek. Egyébként a főkapunál dolgozó idősebb hölgy, akihez naponta járok az említett dokumentumért, már tudja a nevem és mikor kérdezem tőle, hogy ha most sincs kész, akkor mikor jöjjek legközelebb, azt válaszolja, hogy bármikor szívesen lát.
Miután megtettem a kötelező köröket és Claranál is voltam, aki a helyi IAESTE-s kapcsolattartó, átvezettek egy közeli épületbe, ahol dolgozok azóta, és a neve Physical Plant Department. Az ottani titkárnő és a főnököm, Fadel El-Khalil is nagyon kedvesen fogadott. Igazán jó volt úgy kezdeni az életet itt, hogy mindenki, akivel csak szóba kellett állnom mosolyog, és kedvesen próbál segíteni, bármilyen kérdésem is van.
Rá lettem bízva egy nagyon aranyos öregúrra, aki az 1930-as években született, mégis fitt, fiatalos, mint általában az idősek itt. Az ő beceneve Hamed (Mohamed), körbevezetett két óra alatt az egész egyetemen, megmutogatta az épületeket, mesélt a történetükről, bevetette minden angoltudását, bár nem volt olyan sok. Közben néhány szakmai dolgot, készülő projekteket is megmutatott, ugyanis a munka elég szerteágazó itt: karbantartás, felújítás, átalakítás, épületgépészet, légkondícionálás, szóval általános szakmai tapasztalatot ad a mérnökölésben, érintve több, eltérő területet. Elkísért még az egyik közeli utcába pénzt váltani és mutatott egy jó sarki kajáldát is, ahol a frissen váltott libanoni fontomból (vagy líra: L. L., 1$=1500 L.L.) megvettem az első libanoni pitakenyérből, darált húsból és zöldségekből készült, frissen összesütött, majd összehajtogatott ételemet. Evés közben próbáltam követni Hamedet, ugyanis az utcai forgalom sokkoló: káosznak tűnik minden, mintha nem lennének szabályok, nincs semmi felfestés az utakon, a lámpák nem működnek, a taxisok dudálnak... szóval ott lehet keresztezni az utat gyalog, ahol épp képes rá az ember. Egymást követik az új , hatalmas amerikai dzsippek és az agyonzúzott, öreg, majdnem széteső Mercedes Benzek.
Hamarosan visszatértünk a campusra, ami az egyetlen zöld szigete Bejrútnak, és a tengerparton fekszik, tele gyönyörű pálmafákkal és más, rendszeresen öntözött és gondozott mediterrán növényekkel és naponta etetett macskákkal. Az irodába visszaérve Fadel addig magyarázta az ásítozó fejemnek angolul az egyik projektjükben a légkondi csövének méretezését, míg el nem küldött haza, illetve vissza a szobámba bocsánatkérések közepette, mert azt hitte, hogy már második napja vagyok itt.
Néhány óra alvás után estefelé már a közeli utcákat jártuk egy-egy sörrel a kezünkben Dimitrissel, amíg meg nem találtuk pár sms váltása után egy tetőteraszi nyitott bárban a többi ismerősét: a norvég Heget, a tunéziai Rahmant, az angol Melt és a kaliforniai Elissart, akik mind lányok voltak. Gyorsan összebarátkoztunk, azóta együtt szervezzük a programokat minden napra, és a csapat egyre csak bővül.
Pénteken a munkaidő letelte után megvettem a kártyámat $25-ért, így most már van libanoni számom is. Sajnos 30 naponként kell rá tölteni krediteket legalább $10 értékben, különben a szám visszavonhatatlanul megszűnik. Míg egy közelebbi boltban vehettem volna $22-ért kártyát szinte nulla kredittel, addig a 25 dolcsisból 22 lebeszélhető, így jól jártam, hogy hallgattam a többiekre. Mint láthatjátok, vegyesen van itt az USD és a L.L., teljesen keverve használják, így figyelni kell mindig, hogy jól adnak-e vissza a boltban. Aznap este csak pubbing volt, aminek semmi köze a pubikhoz. A Hamra nevű kerület főutcáján sok nagyon jó pub van, sajnos néhány annyira tele volt, hogy már nem is fértünk be. Viszont a harmadik helyen nagyon kellemesen töltöttük el az időt, arab zenét hallgatva, figyelve az emelkedő hangulatot a többi asztalnál. Melt megtanítottam dartsozni, azonban a megmérettetés félbeszakadt, mert verekedés tört ki a helyen. Bár hamar vége lett, jobbnak láttuk lelépni a helyről. Itt egy pohár meleg és gyenge minőségű vörösbor 5000 L.L., egy Arak (hasonló, mint az ánizsos görög Ouzo, a francia Pastis, vagy a török Araki) long drinkként vízzel elkészítve 6000 L.L., és rágcsaként a földimogyorót és a pirított tökmagot gyakran újratöltötték.
A szombat délutánját Dimitrissel a belvárosban töltöttük. Megnéztük a főtéren álló toronyórát, ami valódi Rolex, majd a sugárirányban szerteágazó utcákat jártuk végig. Az a terület mentes autóktól, mert az utcák végén katonák és barikád álják az útjukat. Voltunk egy óriási és kivül-belül gyönyörű muszlim mecsetben is, ami lenyűgöző volt, és megnéztük a mellette levő korábbi robbantásos merényletben elhunyt miniszterelnök, Hariri sírját is. (A jelenlegi miniszterelnök itt lakik az egyetem mellett.) Dimitri vett egy digitális fényképezőt magának a Virgin Music Store épületében $100-ért, majd az éjszakai élet egyik központjaként számontartott Gemmayzeba indultunk. Később a hőség és a sok sétálgatás miatt tikkadtan taxiba szálltunk és visszafuvaroztattuk magunkat otthonunkhoz, a Penrose kollégiumhoz.
A taxikról érdemes ejteni néhány szót. A legrégebbi, legszakadtabbtól az elfogadható minőségű járműig 2000 L.L.-ért fejenként rövidebb távra elvisznek minket, feltéve, ha az elején 'service'-t mondunk a sofőrnek. Ez azt jelenti, hogy útközben folyamatosan dudálgatva jelzi a gyalogosoknak, hogy van még hely, és ha valaki akar, be is szállhat pluszban. Ha sima 'taxi'-t mondunk, az már magasabb tarifa (4000 L.L.), nem is beszélve az előrendelt, légkondis változatról.
Este a többiekkel együtt belevetettük magunkat Gemmayze éjszakai életébe. Csapatunk kiegészült Sami-val, a szír sráccal, aki itt tanul, valamint egy kolumbiaival, aki gyakornok, mint mi, de már egy hónapja bulizik itt. Az utcában tömég és autók hömpölyögtek, a bárok tele votlak és jó volt a hangulat mindenhol. Míg a kisboltokban itt is olcsó az ital - valahol még sushit is kínálnak hozzá - , addig a Berlin bárban már 8000 L.L.-t kérnek el egy 0,33-as sörért. A moder elektronikus zene nagyon jó volt, frankón is szólt, majd lassan táncra is perdült a társaság, pedig ez nem egy táncolós klub volt. Közben még két ciprusi tag is csatlakozott hozzánk. Éjjel kettő felé sétáltunk egy nagyot, majd két taxival egy olyan helyre mentünk partizni, ami éjjel 2-3 felé nyitott és 8-kor zárt. A belépő 25000 L.L. volt és tartalmazta az első ital árát is. Sajnos gyengék voltunk, így már öt óra környékén leléptünk erről a zsúfolt helyről, ahol olyan hangminőség és buli volt, amilyet még életemben nem hallottam és láttam. Némi licitálgatás után nyolcan beszálltunk egy taxiba és hazáig utaztunk. Ebben a kocsiban 8 különböző ország szülötje utazott. Közben a sofőr még hasonló zenét is kapcsolt nekünk, mint amilyen a klubban szólt, hogy folytassuk a partit, és a tömött kocsival nem foglalkozott senki az út során. Nem hiába mondják Bejrútról: a város, ahol megtehetsz mindent, amit akarsz.
Ez a kép az 1979-es Csontváry című filmből származik.
Utolsó kommentek